A 24 éves Alex Giorgetti jól ismert olasz vízilabdázó az olaszországi Savone-ból érkezett Međugorjéba. A Pro Recca csatára, aki az olasz válogatottal ebben az évben megnyerte a Világbajnokságot és elnyerte a legjobb játékosnak kijáró címet. A fiatal Alex először köszöntötte a Mir Međugorje Információs Központ igazgatóját, fra Miljenko Štekot és egy vízilabdát ajándékozott neki azon sportolók aláírásával, akik megnyerték az idei világbajnokságot, majd megosztotta tapasztalatát, élményeit a medjugorjei Mir Rádió újságíróival. Azt mondta, hogy egy évvel ezelőtt tért meg, megismerte Jézust és Máriát és nagyon boldog, mert teljesen megváltozott az élete. Korábban ima és szentségek nélkül élt. Majd így folytatta: „Tekintettel arra, hogy Olaszország az elmúlt 20 évben nem nyert világbajnokságot vízilabdában, azt mondtam magamban, hogy, ha jó eredményt érünk el, el fogok jönni Međugorjéba és hálát adok Jézusnak. Nemcsak azért jöttem el, mert megnyertük a bajnokságot, hanem azért is mert a legjobb játékosnak kijáró címet kaptam meg, és eljöttem, hogy megköszönjem Jézusnak és a Szűzanyának a kapott kegyelmeket. Mezítláb mentem fel a Jelenések hegyére és a Križevacra és ez csodálatos tapasztalat volt számomra. Boldog és megelégedett vagyok, és alig várom, hogy hazatérve Olaszországba tanúságot tegyek e hely szépségéről. Ikertestvéremmel jöttem, akivel eddig sohasem beszélgettem és, akinek sohasem mondtam azt, hogy szeretem. Ő nem járt templomba, sohasem imádkozott, de most életében először elment gyónni és részt vett a szentmisén. Úgy látom, hogy mindez a megtérésem gyümölcse és nagyon boldog vagyok, mert látom, hogy ő is boldog. Eddig ez csak ritka esetben volt így. Ő nem volt boldog, mint én, mert fizikai fogyatékossággal született és mindez kihatással volt életére. Szüleink azonnal szétválasztottak bennünket. Édesanyám többet foglalkozott velem, én kaptam a legjobb édességeket, játékokat és ruhákat. Látta, hogy szeretem a sportot, hogy kaptam talentumot, képességet a vízilabdázáshoz, így mindig elkísért az edzésekre. Tökéletes életem volt, fiatal voltam, szép és sikeres, míg a testvérem szomorú és magányos. Túl nagy egoista voltam, ezért ezt nem vettem észre. Nem is volt igényem arra, hogy beszélgessek a családommal, mert mindenem meg volt: pénz, lányok, karrier. No, nem tartott ez sokáig. Megszakítottam hosszan tartó kapcsolatomat a barátnőmmel, akit őszintén szerettem. Őt csak a pénz és a dicsőség érdekelte. Visszautasítottam vízilabda válogatottba való meghívást és nagyon kétségbeestem. Ott álltam pénz, család, barátok, barátnő és karrier nélkül. A depresszió szakadékának szélére sodródtam. Nem sokkal ezután megismertem egy ikerpárt, akik a megtérésükről meséltek nekem és ez mélyen megérintett. Elhatároztam, hogy megosztom velük a problémámat, magányosságomat és békétlenségemet. Arra vágytam, hogy Jézus meggyógyítson, megváltoztassa életem és megadja nekem a hőn óhajtott békét.“ Ettől kezdve kezdődött el a változás az életében. „Meggyóntam, elkezdtem szentmisére járni, Szentírást olvasni és segíteni a szegényeknek. Teljesen megváltozott az életem. Szüleimmel és az emberekkel való kapcsolatom értékessé vált, a karrierem felfelé kezdett ívelni, én pedig új emberré váltam, mert Isten egyszerűen mindent jóra fordít. Családomat, barátaimat meglepte az a döntésem, hogy mindenkivel megosztottam örömömet, hisz az újságokból szereztek tudomást a megtérésemről. A legszebb dolog a világon az, hogy igaz módon élhetsz, és az lehetsz, aki vagy. Ez csak az új életem kezdete és nagyon vágyom arra, hogy minden nap jobban és jobban megismerjem Jézust. Remélem tanúságtételem példa lesz a fiatalok számára életük megváltoztatásához és ahhoz, hogy megértsék Jézus nélkül minden értelmetlen“ – mondta a beszélgetés végén Alex.