„Mert ide csak levetett saruval lehet belépni, annyira jelen van az Isten” – válaszolta esztergom-budapesti segédpüspökként egyszer Udvardy György a kérdésre: miért jön szívesen az egyedülálló szülők „AVE” programjára szentmisét bemutatni.

Az Emmánuel Közösség tagjai, akik több mint egy évtizede tartják a három hétvégéből álló sorozatot, nem lepődnek meg a csodákon, amiket Isten végbevisz a szívekben.

Ha valaki megélte azt, hogy az életével kapcsolatos minden eddigi erőfeszítése, terve, álma összedől, semmi nem marad abból, amit addig biztonságosnak, fontosnak, értékesnek, megkérdőjelezhetetlennek tartott, az bizonyára minden fizikai gyógyulásnál nagyobb csodának tartja, ha ismét örömét leli a mindennapokban, újból derűsen tekint a jövőbe, megint vidáman tud a gyerekei között lenni és el tudja hinni, hogy az élet még nagyon sok jót tartogat a számára.

Az idei őszi „AVE” hétvégesorozat húsz résztvevője ezt a csodát élhette meg.

Mindenféle beszámolónál többet mondanak az ő szavaik.

Egy édesanya ezt levelet írta a szervezőknek:

Drága Emmánuelesek!

Köszönöm Nektek, hogy a kislányom visszakapta a mosolygós anyukáját, hogy segítségetekkel tartósan megtapasztalhattam Isten soha meg nem szűnő szeretetét, és én teljes szeretettel és bizalommal foghatom a kezét, amit soha el nem akarok engedni.

Isten áldása kísérje minden cselekedeteket és életeteket!

Mielőtt a résztvevők elbúcsúztak egymástól, röviden összegezték, mit jelentett számukra az együtt töltött három hétvége:

Úgy érzem, hogy megmenekültem.

Megnyílt előttem egy másik út.

Remélem, hogy megmaradunk egymásnak.

Megnyugodva térek haza.

Én még sehol nem éreztem magam ilyen jól, mint itt.

Megélhettem, hogy normális az, ami bennem végbemegy.

Jó volt kiszolgáltnak lenni.

Megmutattátok, hogy fölfelé van az út.

Azt éreztem: végre egy hely, ahol várnak.

Sok szeretetet kaptunk.

Minden előadás hozzám szólt.

Jó volt hallani (elvált szülők emmánueles gyerekétől), hogy „mi olyan jó fej szülők vagyunk”.

Szó szerint életmentő volt.

Amikor jöttem, nem tudtam, hogy mit keresek itt, és úgy megyek haza, hogy lebegek: lerakhattam a hétköznapi problémáimat és nem is gondoltam, hogy egy közbenjáró ima ennyit tehet.

Folytatást szeretnénk itt, Botfán.

A résztvevők külön kiemelték, hogy Klári (korábbi résztvevő, ezúttal házigazda) és csapata olyan szeretettel, rengeteg apró figyelmességgel vette őket körül, hogy az nagyon szívmelengető volt a számukra. Ritkán van része egyedülálló szülőnek ennyi kényeztetésben!

A három hétvége helyszíne az a botfai Mindszenty Ifjúsági Ház volt, amelyet korábban a Nyolc Boldogság Közösség használt, így imával átitatott falak vették körül az elvált, külön élő vagy özvegy édesanyákat és édesapákat.

Akik talán néha azt gondolták, már nincs helyük a templomban, azokat különösen is megérintette, hogy vannak papok, akik komoly áldozatot vállalnak, akár hosszú utat is megtesznek, és nem sajnálnák az idejüket, hogy eljöjjenek, szeretetből, csak miattuk, hogy nekik szentmisét mutassanak be. Sok sebet begyógyított, ahogy Isten irgalmát közvetítette Furján Gellért helyi, Gombos Bálint egyházasrádóci és Fábry Kornél kaposfüredi plébános, Ocsovay Grácián zalaegerszegi ferences, Pawel atya, keszthelyi kármelita és Hirth Vilmos kőszegi verbita szerzetes.  

A három szomszédos egyházmegye (szombathelyi, veszprémi és kaposvári) püspökétől kapott támogatás, imádság olyan biztatás az Emmánuel Közösség számára, ami nagy erőt ad a szolgáló csapatnak a továbbiakhoz.